A küldetésünk

Lerombolt városok, kietlen termőföldek. A háborúk a történelem kezdete óta az életünk részét képezik, a természeti környezet radikális változásaihoz hasonlóan. Ez a két tényező kényszeríti az embereket a leggyakrabban otthonaik tömeges elhagyására.

A menekülés nem csak ott jelez krízist, ahonnan a menekülőknek el kell jönniük, hanem a befogadó társadalmakat is kihívások elé állítja. Egyik pillanatról a másikra sok idegen áramlik az országunkba, akik ráadásul gyakran elkeseredettek, tanácstalanok, hiszen egy számukra teljesen ismeretlen helyre kerülnek.

A Migration Aid küldetése, hogy olyan megoldásokat keressünk ezekben a válságokban, ami egyaránt segíti a menekülőket, és tolerálható a befogadó társadalom számára. Jellemzően a segítségnyújtás frontvonalában vagyunk, akkor kerülünk kapcsolatba a menekülőkkel, amikor még úton vannak. Hidakat építünk az idegenek és a befogadók közé.

Az egyik első kérdés, amit egy menekülő kénytelen feltenni magának, amikor idegen földre lép: hol tudom álomra hajtani a fejem? Minél kevesebb pénzügyi tartalékkal volt valaki kénytelen elhagyni az otthonát, annál súlyosabban érinti a kérdés. A biztonságos menedék megteremtése ezért a menekültügy egyik központi kihívása.

A Migration Aid működeti jelenleg Magyarország legnagyobb tranzit menekültszállóját: a budapesti Madridi utcában lévő intézményünk a megnyitása utáni első fél évben közel 12 ezer Ukrajnából menekülőnek adott átmeneti biztonságos menedéket. Hosszútávú szállásként pedig Győrben működik egy 70 fő befogadására alkalmas menekültszállásunk.

A biztonságos menedék megteremtése már önmagában egy komplex feladatkör. Az energia- és élelmiszerválság korszakának küszöbén állunk a technikailag fejlett nyugati társadalmakban is. Ezért a biztonságos menedék most már nem csak egy hajlékot jelent, hanem egy olyan megoldást, ami adott esetben autark módon is képes működni, és legalább minimum szinten biztosítani tudja a fűtést, melegvizet, villamos áramot.

A legújabb kihívásokra megfelelő választ keresve a MigAid elkezdte fejleszteni az eddigi tapasztalataink esszenciájaként a Green Shelter (Zöld Menedékház) koncepciót. Ez egy olyan moduláris és bárhol napok alatt felépíthető menedék, ami lehet akár egy ideiglenes sátortábor része, akár egy hosszabb távon működő menedékfalu építészeti megoldása.

A háború elől menekülők sokszor súlyosan traumatizáltak, egy számukra idegen környezetben kell feldolgozniuk az őket ért lelki sérüléseket. A lelki gyógyulás egy másik nagy kihívás, amire próbálunk megoldást találni. A jelenlegi megoldásunk az, hogy más – mentálhigiénés ellátásra szakosodott – szervezetekkel együttműködve próbálunk segíteni azoknak, akik hosszabb időt töltenek el a menekültszállásainkon. A közeljövőben a Kis-Balaton szomszédságában szeretnénk kísérleti jelleggel elindítani egy állat-asszisztált terápiás teret, ahol egy természetközeli helyszínen, állatokkal körbevéve gyógyulhatnak a háborús traumákkal érkező menekültek, elsősorban gyerekek és anyukák.

A segítő tevékenységeink fókuszában a gyerekek és őket egyedül nevelő édesanyák állnak. Azért kapnak nálunk kitüntetett szerepet, mert az ukrán menekültválságban a legsérülékenyebbek közé tartoznak. Az anyák, akiknek hátra kellett hagyniuk családjuk katonakorú férfitagjait Ukrajnában, vagy akár el is vesztették őket. Nem csak a menekültszállóinkon figyelünk rájuk kiemelten, a Learning Without Borders (Határtalan Tanulás) is egy egyedülálló tanulási lehetőség Magyarországon: a gyerekek ukrán menekült pedagógusok segítségével, részben jelenléti, részben az ukrán oktatási rendszerbe online bekötve tanulhatnak.

A háborúval járó káoszból menekülve, egy idegen országba érkezve sokszor nehéz hozzájutni azokhoz az információhoz, amik az újrakezdéshez kellenek. Különösen nagy kihívás ez akkor, ha a befogadó ország hatóságai sem állnak a helyzet magaslatán, vagy nincs politikai szándék egy transzparens, hatékony információs rendszer kiépítésére a menekültek számára. A Migration Aid legújabb, 2022. őszén indult SOS Ukrajna nevű projektje azt tűzte ki célul, hogy az élet minden területére kiterjedően rendszerezze és aktuálisan tartsa az ukrán menekültek számára Magyarországon releváns és fontos információkat. 

Facebook
Telegram
Twitter
Email