A háború legkiszolgáltatottabb áldozatai a gyerekek. Ezért különösen nagy
figyelmet fordítunk az ukrán menekült krízisben rájuk. A Soroksári úton
használatba kapott épületrészben 800 négyzetméteren rendeztünk be számukra egy intézményt.
Ide elsősorban azok a szülők hozzák a gyermekeiket, akik nemrég érkeztek Ukrajnából, még folyamatban van a menedékes eljárásuk, vagy azt tervezik, hogy a közeljövőben továbbutaznak. Hogy a porontyok ne essenek ki teljesen a korábbi életük rendszeréből, gyermekfejlesztési programok keretében foglalkozik a közel 80 gyerekkel több mint tíz, szintén Ukrajnából menekült pedagógus és szociális segítő.
Háborús környezetből érkező, az otthonukat egyik pillanatról a másikra elhagyni kényszerülő gyerekekkel foglalkozni nagy kihívás. Ráadásul ezek a gyerekek sokszor még az apukájukat, katonakorú fiútestvéreiket is kénytelenek voltak hátrahagyni, és nyilván azzal a félelemmel is folyamatosan szembesülnek, amivel anyukájuk az otthonról érkező híreket figyeli. A munka nagyját elvégzik a velük foglalkozó pedagógusok, szociális segítők és pszichológusok, de itt is van számtalan lehetőség önkénteskedni.
Jelentkezthetsz gyerekeknek szóló programokkal, vagy segíthetsz az étkezőben, a takarításban, az irodai adminisztratív munkákban, kísérőként a létesítményen kívüli gyerekprogramokban.
Dióhéjban a legfontosabb adatok
Az LWB projekt Facebook oldala: facebook.com/migaid.lwb
E-mail címe: lwb@migaid.org
LWB telefonszáma: +36 30 299 4230 (magyar és ukrán nyelven, hétköznap 9-17 óra között)