Tíz éve sziklaszilárdan

10 évesek vagyunk 🕊️ MigAid.org

Amikor 2015 nyár elején budapestiek a pályaudvarokon teljesen spontán elkezdtek segíteni az országon átutazó szír menekülteknek, még ők sem sejtették, hogy a civil szolidaritás egyik jelképét kezdik el felépíteni. Két nagy menekültválságot éltünk meg ebben az évtizedben, mindkettő segíteni akaró civilek ezreit mozgatta meg. A MigAid mindkét krízisben a humanitárius segítségnyújtás egyik kiemelkedő szereplője volt, több tízezer menekülőnek segítettünk szállással, élelemmel, ruházattal, információval, és gondoskodtunk azokról a házi kedvencekről is, akik velük együtt voltak kénytelenek elhagyni az otthonaikat.

A MigAid ebben a tíz évben számtalanszor állt támadások kereszttüzében csak azért, mert szolidaritást vállaltunk azon embertársainkkal, akik elmenekültek az országukban dúló háborúk elől. Megpróbálták ellehetetleníteni a működésünket, fenyegették az önkénteseinket, titkosszolgálati módszerekkel próbálták csőbe húzni a MigAid vezetőjét, vagy próbálkoztak olyan hamis vádakkal, hogy ún. Soros-szervezet vagyunk.

Egyetlen fenyegetés, megbélyegzés sem tántorított el bennünket attól, hogy tegyük, amit az emberiességünk diktál. Tesszük, amiben sziklaszilárdan hiszünk, hogy felelősséggel tartozunk az életért. Ez a hit az emberi civilizáció egyik alappillére, ami nélkül a világunk nem tud fennmaradni, hanem káoszba és rombolásba süllyed.

Bármivel is próbálkoznak azok, akik csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, vagy a hatalom illúziójába kapaszkodva hadakoznak az együttérzés ellen, ezen semmi sem fog változtatni: a szolidaritás és a felelősségvállalás marad a küldetésünk a jövőben is. Hálásak vagyunk, ha továbbra is velünk tartasz ezen az úton.

A MigAid 2025-ben

🏡 Két menekültszállást üzemeltetünk ukrán családoknak. További információ ➡️

🧒🏻 Iskolai előkészítő 5-6 éves ukrán gyerekeknek. További információ ➡️

🦙 Ökoterápiás teret építünk a Kis-Balatonnál. További információ ➡️

🆘 Havonta több ezren olvassák ukrán nyelven a menekülteknek szóló információs oldalunkat. További információ ➡️

Adód 1%-t idén már a MigAidnek is felajánlhatod!
A Segítők Föld-védő, Közösségfejlesztő és Menedéképítő Egyesület – adószám: 19279334-1-20

Minden szükséges információt megtalálsz a MigAid 1%-os aloldalán.
Itt teheted meg a felajánlást: https://eszja.nav.gov.hu/

Támogasd te is a MigAid segítő tevékenységeit↓

Facebook
Telegram
Twitter
Email